Connect with us

Hi, what are you looking for?

Diákblog
Diákblog

Kultúra

Milyen családanya lehetett Mária Terézia?

A suliban mind tanultuk, hogy Mária Terézia felvilágosult uralkodó volt. Vasököllel kézben tartotta az államhatalmat, közben pedig modernizáló reformokat vezetett be. Minden király ilyen uralomról álmodozik. De mind tudjuk, hogy minden nem megy egyszerre. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen anya, feleség volt Mária Terézia. Kezdjük az anyasággal!

 Mária Terézia a kor elvárásainak megfelelve 16 gyermeknek adott életet. Ezzel még nem lenne baj, csakhogy a királynő egyértelművé tette, hogy ki a kedvence a 16-ból. Már rosszul kezdődik.

 Mária Terézia nyíltan vállalta, hogy „Mimi“-t, Mária Krisztina főhercegnőt előnyben részesíti a többiekkel szemben. Odáig ment, hogy míg összes többi gyermekét előre elrendezett érdekházasságba kényszerítette (ami egyébként a korban normális volt), Mimi szerelemből házasodhatott. A szerencsés férfiú, Albert-Kázmér szász-csecseni herceg 1766-ben kísérhette oltár elé a főhercegnőt. Hogy miért járt az előnyös megkülönböztetés? Az egyetlen biztosan ismert ok, az, hogy Mária Krisztina szerencsésen időzítette a születését: Pont a királynő 25. születésnapján jött világra.

 Mi a helyzet a többiekkel? Nos, Mária Terézia folyamatosan kritizálta gyermekeit. Leopoldot túl hidegnek tartotta, Józsefet ellenben forrófejűnek, Mária Karolina túl sokat foglalkozott a politikával, Mária Amália túl sznob volt és büszke, ráadásul rossz franciából, Ferdinándot pedig nemes egyszerűséggel üresfejűnek tartotta az uralkodónő. Ha ez még nem lett volna elég, Mária Terézia felnövésük után is kontrollálni akarta gyermekei életét. A tragikus sorsáról elhíresült Mária Antóniával, Franciaországba való kiházasítása után, heti rendszerességgel levelezett. Így az édesanya folyamatosan a lánya orra alá tudta dörgölni, hogy mennyire mihaszna életet él, túl sokat költ, és a legnagyobb bűne: nem szül eleget!

 Még az is elhíresült Mária Teréziáról, hogy ha nem is direkt, de egyik lánya halálát okozta. A történet szerint az 1760-as években felütötte a fejét a himlő a királyi udvarban. Mikor 1767-ben a királynő tulajdon menye belehalt a kórba, a mélyen vallásos Mária Terézia kényszerítette tulajdon lányát, a 16 éves Mária Jozefát, hogy a rosszul szigetelt koporsó mellett imádkozzon. Két nappal később a kislány a himlő jeleit mutatta, majd napról napra rosszabbodott az állapota, míg végül is elhunyt. Mária Terézia sokakkal egyetemben magát hibáztatta a történtekért. Ma már tudjuk, hogy a valóság ennél komplikáltabb, mert a himlő lappangási időszaka általában egy hét. Így egészen valószínű, hogy Jozefa már korábban megfertőződött, így Mária Terézia lelkiismeret furdalása ebben az esetben nem volt indokolt.

 forrás: https://www.factinate.com/people/queen-maria-theresa-facts/

 

Földvári Anna

 

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Advertisement

You May Also Like

Kultúra

Az On The Low (OTL) egy magyar lemezkiadó, mely 4 éves megalakulása óta egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a fiatalok körében. Az OTL előadói...

tudomány

A rovarok csípése legtöbbje igencsak kellemetlen, mindegyiküknek megvan a saját méreg koktélja, mellyel különböző reakciókat váltanak ki az emberi testből, de vajon melyiké a...

tudomány

A 18. század nagy járványa a fekete himlő tünetei a bőr viszketése, a magas láz, torokfájás, fejfájás és nehézkes levegővétel.Ráadásul az egész testen borzalmas...

tudomány

A Naprendszer bolygóit manapság a legtöbb ember megtanulja már kiskorában. Sokan elgondolkoznak azon is, hogy vajon máshol lehetnek-e még planéták, akár a Tejútrendszeren belül,...

Copyright © 2020 ZoxPress Theme. Theme by MVP Themes, powered by WordPress.