A Naprendszer bolygóit manapság a legtöbb ember megtanulja már kiskorában. Sokan elgondolkoznak azon is, hogy vajon máshol lehetnek-e még planéták, akár a Tejútrendszeren belül, akár azon kívül.
A Galaxisunkon belül már viszonylag régóta ismert tény, hogy más bolygók is vannak, ezeket exobolygóknak nevezzük. Az elsőt 1992-ben fedezték fel, azóta pedig folyamatosan újabbat és újabbat jelentenek be. Jelenleg nagyjából 40 milliárd exobolygót ismerünk.
Ha ilyen sok bolygó van a Tejútrendszerben, miért ne lennének extragalaktikus, azaz más galaxisban lévő bolygók is? Mindig is sejtették, hogy vannak, de a sejtést bizonyítani kell. Ez azonban itt nem ilyen egyszerű.
Az eddigi exobolygók jelentős részét egy roppant egyszerűen érthető módon találták meg. Mivel ezek nincsenek túl messze, így a csillagaikat viszonylag jól láthatjuk. Amikor a bolygó átvonul a csillag előtt, kitakarja annak egy részét, így látszik, hogy a csillagon periodikusan átvonul egy elhalványulás. Ebből következtetnek az exobolygó jelenlétére.
Azonban, ha más galaxist figyelünk meg, akkor az már olyan messze van, hogy a legpontosabb műszereink sem tudják még a csillagokat sem elkülöníteni egymástól, nemhogy bolygókat lássunk. De a kutatókat ez sem rémíti meg.
Rosanne Di Stefano, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ kutatója és kollégái sem adták fel. Egy 23 millió fényévre lévő, M51 kódnevű spirálgalaxison akadt meg a szemük, más néven Messier 51, vagy Örvény-galaxis. Egy olyan rendszert találtak ott, amely egy neotroncsillagból (olyan óriáscsillag, ami épp csak kisebb egy fekete lyuknál) vagy fekete lyukból (mindent, még a fényt is elnyelő, óriási tömegű “csillag”) és egy körülötte keringő csillagból áll. A két objektum kellően közel van egymáshoz, ahhoz, hogy a neutroncsillag/fekete lyuk elszívja a csillag anyagát jelentős mértékben. Miközben az anyag belezuhan a nagyobb égitestbe, közben rengeteg energia szabadul fel, röntgen-sugárzás formájában. Ez már mérhető a Földön is.
Ilyen persze sok helyen van, de az az érdekes itt, hogy 2012. szeptember 20-án 3 órán át nem érte a sugárzás a Földet, ezt a Chandra űrtávcső, amely egy röntgencsillagászati műhold. Akkor viszont ilyen rövid dolgok nem érdekelték a kutatókat.
Szinte napra pontosan 8 évre rá Di Stefano és csapata elkezdték vizsgálni a műhold adatait és rájöttek valamire. Ahogy mondta: “It is approximately symmetric, and has a shape typical of transits in which the source and transiting object have comparable size.” (Körülbelül szimmetrikus, és olyan a lefolyása is, mint egy áthaladásnak, amikor a forrás előtt áthalad egy vele összemérhető méretű test.). Azaz valaminek át kellett haladnia előtte. Persze nem ez az egyetlen ok, amiért változhat a sugárzás mértéke, lehetne az is, hogy csak máshogy szívta épp el a csillag anyagát, de a kutatók szerint, akkor más karakterisztikája lenne. Marad az, hogy tényleg egy áthaladás volt. De mi volt a test, ami kitakarta?
Mivel a fekete lyukak és a neutroncsillagok lehetnek akár igen kicsik is, így kitakarhatja akár már egy bolygó is. De ne szaladjunk ennyire előre. A két szóba jövő opció a bolygó és a csillag. A csillagot kizárták, mert a rendszer túl fiatal ahhoz, hogy létrejöjjön mellette egy kísérő csillag, mivel az leginkább fehér törpe lehetne, de azok már rendkívül idősek. Így marad mégiscsak a bolygó, ezzel felfedezve az első extragalaktikus exobolygót.
A kutatócsapat szerint a bolygó nagyjából Szaturnusz méretű és nagyjából 10 Csillagászati Egységre kering a középponttól (ez körülbelül 1,5 billió méter, a Nap-Föld távolság tízszerese) és a M51-ULS-1b nevet kapta.
Mivel rengeteg röntgen-sugárzási adatunk van és sokat gyűjtünk folyamatosan, így könnyen lehet, hogy a közeljövőben felfedeznek még több hasonló bolygót, ilyen vagy más, hasonló módszerrel.
Forrás:https://astronomy.com/news/2020/09/astronomers-find-evidence-of-an-extragalactic-exoplanet
Sajósi Benedek
